Címkefelhő
Feedek
Megosztás

Finn mese

Finnországba utazván
 -északi fény -
Finnországba utazván, havas tájra széles mezőn keresd meg a meselelkét finn népnek, mi létező, ne ijedj meg, hosszú tél lesz, hideg hófehért élvező. Ne ijedj meg hogyha kemény fagy vagy heves szél jön, csillagokig felverő, sarki fények közt repülő meselelkek kristályfények, tündérvilág óceán zöldes fényű légáramló, havas mezők felett hullámzó -mesélő szőnyegek- Szőttest sző egy sors asszony, régi szövőszéke kattogó Ím megszületik Kalevala,Hősök földje táltos Vejnemöjnen , kovács Ilmarinen Ifjú lányért harcba szállva, újra-és újra csatát vívó. Ámde ifjú lány föld alatt van réges-rég, nem születvén újjá mennyek világában él ő. -A medvefiú- Mese szőttes készül újra vadakat mesélő - s boszorkányról sors asszony ujja nyomán farkas, medve feléledő s rének sora vágtázó. Átok útján medvefiú - férfiember, vadon élő, asszony után talpaló, Idők múltán varázstoktól szabaduló, asszonykáját meglelő. - A szampó- Mit sző most, a sors asszony, fonalából, mi kéz ügyében lévő? Hangások övezte síkságokon, tundra táján, tavak mellé a sok ember szampót épít, mindent őrlő csodalmalmot, örökké járó csodamalmot. Ételt, italt, aranyat, ezüstöt, árpát, búzát s gazdagságot őrlő malmot mesebeli gazdagságot, jól megérdemlő régi ember aranykorban jól megélő. -Időközben- Rének vágtázó seregét, érintetlen természet ölét Vejnemöjnen újra járja, keres nyírfát, büszke bükköt s lányhajat bűvös hárfa újra szóljon, finn, lapp földet bezengető. - Erdei szellem - Szőnyeg készül újra, lásd csak kislányt látok, gyümölcsöt szed kosarába málnát, szedret, mi jó akad erdőszélen húzza ágát egy bokornak, ám valami túlról is húzza erővel s akarattal – vajon mi lehet? Hát egy medve legott hajol, málnát eszik - tovatűnik Ki volt vajon ? MI volt vajon? meghökkenve kislány nézi jobbra, nézi balra megkerülvén bokrot túl, hová tűnt a széles pofa, medve alak barnasága? erdő szellem, védelmező volt ő, – megjelenik, tovatűnik -meselélek éledező. - Időközben- Vejnemöjnen újra zengő, Flórának és Faunának szellemét – énekelve teremtő. Lágy hangú hárfáját dicsérő. -A szauna- Szaunák sora ím látható, kis házikók világolnak, embereknek kézmunkáját így dicsérő, fából való meghitt pihenő. lásd csak hisz itt a jövő - Vejnemöjnen csodálkozik modern házak, kisebb erdők, a hangás, meg a tundra fogyatkozó, kisebbedő rázza fejét, hajladozik varázserőt bevetne ő – hiába nincs hatalma, mesék világa rég letűnő. - Vejnemöjnen és a mai Finnország - Majd varázsban rénszarvasként, vágtat délre városokhoz hogy szemével látva lássa mi lett Kalevala Hősök földje, ezer tükrös tavas zöldes fényű, kristálytiszta fenyveserdős. Jaj, erdők lelkét nem találja, elbújt az vagy hétalvó, mert ha ébren lenne szóvá tenné hogy természet fogyatkozó. Legszebb s jobb anyag a fa, abból készül majd minden, bútorok s házak, bennük éledt a falélek újra dolgos emberek kézmunkáját dícsérő. Vejnemöjnen nagy utazó , tovább megy nézelődik nyáron, nézelődik télen Joullipukki alakjával találkozik hirtelen nem érti de rájön a mese mind megéledő. Rének szemével látva látja a remény megéledő . - Vejnemöjnen visszaindul északra - Szélre ül és visszaindul öreg sors asszony felé, szőttesben megnyugodik zöldes fények alá utazik. Ilmarinen szintén alszik sors asszony kéz alatt, immár fonalként gombolyodik. -Finnország mesék földje- Finnország még mesék földje, havas tájak, sarki fény, mind ahányan azt jelzik, nem aludt ki ősi fény, nyírfalélek hárfazengős, lásd finn lélek örökfény.

Teremtés

Az első teremtésmonda- kicsit másképp E

 

 

Egyszer volt hol nem volt, Indiában – mert nem itt gyermekem hanem messzi – messzi földön - született egy Isten, úgy hívták Shíva. Két testére is volt, Visnu és Brahma, de ő volt a legmérgesebb Isten a három közül. Most elmesélem neked hogy születtek. Egy nagy lótusz virágából három porzó sarjadt ki, ezek leszakadtak és így történt, hogy a nagy vízbe kerültek. Egy darabig ott ringatóztak a víz felszínén, de végül földet értek, és gyökeret eresztettek a parton. Három kis növényke sarjadt belőlük, egy lila, egy piros és egy kék. A növénykéknek aztán lábuk lett, karjuk és fejük, elszakadtak a földtől és önálló életre keltek. Mert ezek már a mai emberekre hasonlítottak, úgy bizony gyermekem. Brahma, a piros volt a teremtő, Visnu a kék volt a megtartó, Shíva pedig a lila, a pusztító. Shíva volt a legmérgesebb közülük, mert amit Brahma vagy Visnu csinált, azt néha, mikor olyan kedve volt, Shíva nagy mérgesen összedúlta. Azért nem volt köztük nagy harc, mert szerették egymást, és mindig emlékeztek arra az időre, mikor a vízben a lótusz ölében együtt nevelkedtek. Olyan volt ez köztük, mint a szükséges jó és rossz együtt élése. De azért a játék kora is elmúlt, és elhatározták hogy a partot elhagyva új tájakat fedeznek fel. Elindultak, egy nagy – nagy hegység felé. A hegység szélén forrás fakadt, amiben megfürödtek. Ez a hegység volt a Himalája. Nagyon megtetszett nekik a táj szépsége, ezért úgy döntöttek, hogy ottmaradnak. Először látták, hogy üres minden, nem voltak még sem állatok, sem emberek, de még növények sem. Brahma ezért egyet tapsolt, és megteremtette a növényeket. Aztán megint tapsolt egyet, és megteremtette az állatokat. Visnu semmit nem tett még ekkor, ő később vigyázott arra hogy békésen éljenek együtt a növények és az állatok. Shíva megint mérges lett, ilyen volt a természete, köpött egyet, és így születtek meg a mérges kígyók. Aztán megunta ezt is, azt gondolta mivégre teremtsünk mást mikor olyan jól megvoltak magukban is három testvérként. Tehát, gyermekem láthatod hogy végül is hogyan haladtak a dolgok a teremtés kezdetekor. Jól éltek az állatok, és a növények. Brahma elégedetten sétálgatott a kertekben, a hegyoldalon, látta hogy minden jól megy. Így teltek el évszázadok. De aztán elkezdtek unatkozni. Ezért Brahma azt mondta: - Mi lenne, ha teremtenénk a saját képmásunkra élőlényeket, hogy bedolgozzák a kerteket, gondozzák az állatokat? - Visnu azt mondta: - Jól van, legalább nem fogunk annyira unatkozni. Shíva viszont kijelentette: - Minek, csak gondot jelentenének, meglátjátok nem lesz ennek jó vége! - Aztán tüzet hányt mérgében mert ilyen volt a természete. Haja lilán lobogott, olyan mérges volt. - Brahma azonban nyugalomra intette: Testvérem, nyugodj meg, hasznunkra lesznek, és nem unatkozunk annyira. - Áhh! - csinálj amit akarsz! Shíva legyintett, majd elvonult aludni egy barlangba. Brahma ezek után nekifogott a teremtésnek. A sárból, amit a folyóparton talált, emberformákat mintázott, és életet lehelt beléjük. Az első emberek nagyon jól sikerültek, földet műveltek, gazdálkodtak, Visnu megtanította őket házat építeni, és földet művelni. Kialakultak az első falvak, majd városok, az emberek élték világukat. Visnunak nagyon tetszettek, és Brahmának is. Ez volt az első aranykor. Shíva azonban felébredt mély álmából, kikukucskált a barlangjából, és azt mondta: - Meglátjátok, nem lesz ennek jó vége, az emberek tudatlanok. Testvérei nyugalomra intették őt. Aztán teltek múltak a századok, évezredek. Az emberek egyre okosodtak, míg végül majdnem olyan okosak lettek mint a teremtőjük. De csak majdnem. Egymással rosszul viselkedtek, és az Isteneiket sem tisztelték már. Annyira elfajultak a dolgok, bizony kedves gyermekem, itt a Földön, hogy az Istenek sem tudtak már mást kitalálni, minthogy elpusztítsák az embereket. Shíva különösen mérges volt – ilyen volt a természete is – megfogta az embereket, párat bekapott közülük, jól megrágta, majd kiköpte őket. A többire tüzet hányt. Végül földrengést gerjesztett, addig míg a vizek ki nem léptek helyükről, és ellepték a szárazföldeket. Meghalt a legtöbb ember, csak egy kis csoport maradt életben, egy nagy család. Őket Visnu előre figyelmeztette a veszélyre, nagy hajót épített nekik. Ez a hajó Afrika partjainál kötött ki, ott kezdetek új életet Brahma és Shíva tudta nélkül. Ezek után Shíva nagyon nyugodt lett, és elégedett, leült barlangja elé: - Ohm Shíva ! Mondta,aztán mélységes mély álomba merült ott a barlangja előtt. Látod gyermekem, az emberek ma is félnek az istenektől, de már rég elfelejtették a régi leckét.

Szilánkok

Lélek piros-kékre összetörve. Szilánkos töredékek élesen egymás körül forognak, háromszögek hasogatnak négyzetekké formálódva, lélek-piros lélek-kék négyzetek alkotnak képet egy lélek magamban mint bánattal telt lehelet, magányba fogódzó születésnapon.

Jónás

Bálna gyomrában fogant Igaz Jónás ki félte héber Istent, nem sajnálta Ninivét. Romokban oszlopai és kövei. Ősi Ninive kétszer pusztul, az egykoron szent bálna - állat most nem féli Istent és Jónást sem. Nem született meg az új-Jónás. A bálna, természet gyermeke mindent felfaló szörnnyé válva pusztít. A Föld megrázza magát, szelleme hegyeket lépdel és tapos embert természetet nem kímélve. Nincs többé Ninive.

Táncoló fa

Magában táncol, karjait nyújtja mégsincs egyedül. Két hegyoldal közt libben jobbra-balra, két világ is simogatja. Gyökerei légben táncolók, de talaján biztosan áll - örökké vidám, bánat se sújtja, felelőtlen önfeledtséggel - érzése felhőkig kapaszkodó.....

Farfalla

Pillangó száll magasban, szabad légben kis billenő, pillekönnyű tündérbogár, színes szárnya büszkélkedő. Párját várja hogy megtalálja, fa lombjain megpihenő, élénk kékek és pirosak rajzos szárnyán emelkedő.

Rózsatündér

Ringó-hintó, rózsakehely, sárga porzós illatos. Sötétbordó bársony szirmán gömbölyödő érett harmat, tüskéiből meredély , zöld levele napot áhít, egészében tünemény. Méhecskeraj, felé szálló, illatfelhő vonzza mind, rózsatündér felkészülve virágport hint, csodaírt.

Tenger

Sziklaszirten, égszínkékben ringatózó. Mélység hullámai közt lengedező korallok pirosan, rózsaszínben táncot járnak. Citromsárga csikóhalak rajban úsznak, karikába csavarodott tengeri virágállatok lassú ölelései közt. A barlangokból halak és rákok leskelődnek, mint csillogó gyöngy, szemük úgy les. A buja színek világában fénycseppek szállnak a térben, harmóniában élő csendben, égszínkéken ringató sós tengeri vízben.

Hegedű

Vidám város vidám vásárában táncot jár egy hegedű, hangjegyekkel húrjaival emberek közt énekel. Táncot jár a háztető, táncot jár a tér is, ritmusra énekelve táncot jár az ég is. Domboldalon hullámozva a kis utcák kanyarodnak, jobbra-balra, balról jobbra, le-fel, fel le bukdácsolva kikövezve irányt vágnak. Majd a vonó ugrik egyet a dallamot húzza, vonja, az emberek kíváncsian pillantgatva jobbra-balra balról jobbra, le-fel, fel le kézen fogva forognak, egy körtáncban egyesülve égbe szállnak boldogan.

Libás bögre

Három virág kék táncot lejt 
sárga mezőn öt szirommal,
kicsi liba várva várja 
csipegetve vidáman, 
kék masnival a nyakában 
sárga mezőn lépegetve
naplementét magában.
Ez a bögre hej de vidám 
kicsi mese róla szól
majd ha felkelsz reggelente
ízes teát megiszol.   
Powered by Blogger.hu